A Művelődési Központot Püspökladány Város Önkormányzata 1996. 01. 01- én hozta létre. 2001 decemberében vette fel a Dorogi Márton Városi Művelődési Központ nevet, amely a település kulturális központja, szellemi központja. A kistérségi központ művelődési központjaként nyolc éve végzünk a Sárréti Kistérség egészére kiterjedő közművelődési munkát.
Az intézmény infrastrukturális felszereltsége: Öt helyiség található az épületen belül, ahol a rendezvények megvalósulnak, ahol a tevékenységek folynak, amelyek közösségi színtérként szolgálnak. Színházterem, Előadóterem, Kiállító terem, Aula, Kisterem.
A szabadtéri rendezvények megvalósítását segítik elő az épület mögött található a megközelítőleg 500m2 – es füves terület, és az utcafrontra néző szintén 500m2- es lezárható útszakasz.
Püspökladány Város Önkormányzatának támogatásával és segítségével eleget teszünk a szakmai követelményeknek. Sikeresen működünk együtt a helyi szociális szférákkal, az egyház képviselőivel, az oktatási intézményekkel, közgyűjteményi intézményekkel, társadalmi szervezetekkel, illetve magánszemélyekkel.
Munkánk során a mindennapokban is törekszünk a már meglévő hagyományok megőrzésére, illetve új szokások bevezetésére. Alkalmazkodunk a velünk szemben megnyilvánuló sajátos igényekhez. Minden korosztály számára igyekszünk megteremteni, biztosítani a szórakozáshoz, valamint a különböző szabadidős tevékenységekhez, a közösségi művelődéshez szükséges lehetőséget.
Egész tevékenységünkre jellemző, hogy szolgáltató intézmény vagyunk, közszolgálatot végzünk. Munkánkra jellemző, hogy olyan komplex, tematikus napokat szervezünk és állítunk össze, amiben a rendezvény teljes ideje alatt minden korosztály megtalálja a színvonalas, neki tetsző produkciókat. Közművelődési tevékenységünk átfogja az iskolarendszeren kívüli művelődési, képzési, szórakozási, tájékoztatási, közösségi lehetőségeket. Azokat szerves kapcsolatba építi a helyi társadalom életével, a kultúra különböző szférájával. Folyamatos munkálkodásunk révén a kultúra generációról generációra történő átörökítésében igen nagy feladatot tudunk teljesíteni. Másik fontos szerepünk pozitívan befolyásolni környezetünk kulturális viszonyait, a helyiek identitását, történeti érdeklődését, és a turizmus fellendítését.
A Sárréti Napok rendezvénysorozat hat éve indult útjára. A helyi hagyományokat éltető nagyrendezvény, erősíti a civil szervezetek részvételét. Magas látogatottsága ösztönzőleg hat további munkafolyamatainkra és elismerésül szolgál nekünk, valamint a velünk együttműködőknek és támogatóknak. A helyi hagyományok bemutatása, a folklór és a szórakozás révén erősíti a lakosság identitását, ráirányítva értékeinkre az ideérkezők figyelmét is. Programjainkon a hagyományőrző népi együttesek, nyugdíjas csoportok, ifjúsági szervezetek kölcsönösen vesznek részt és egymás munkáját kiegészítve és segítve hoznak létre eredményes és maradandó műsorokat.
Mivel a rendezvénysorozat közel egy hónapos eseményt ölel át, ennek szervezése, koordinálása, az intézmény munkájának jelentős részét teszi ki.